Mindenki influencer?

phpthumb_generated_thumbnail.jpeg

Több kérdést is feltettem az instámon a napokban. Ezt megtaláljátok az influencer story hightlight-ban.Ennek eredményét osztom meg most itt a blog olvasóival. Lássunk is neki!


Első kérdés így szólt:
Szeretnél-e influencer lenni?
Nos, 51% igen, a maradék pedig a nem-re nyomott.
Ebből a második kérdés már is szűkíti a kört,
Fieztnél-e lájkokért, illetve követőkért?
Bár itt lehet az én hibám volt hogy hibás válaszok érkeztek, volt egy NEM és egy PERSZE opció.
89% a NEM-re nyomott. Bár nem hangsúlyoztam ki, de természetesen igazi követőkre és igazi lájkokra gondoltam. De még aki arra szavazott hogy fizetne is, kiderült csak félre nyomott, vagy épp nem is tudta mire szavaz.
Ha levonjuk a tanulságot, elég sok ember akar influencer lenni, de befektetni ezért szinte senki nem akar.
A következő kérdés már egyértelmű volt,
66% nem értet egyet azzal hogy "az influencerek ingyenélők akik nem dolgoznak semmit, mégis mindent ingyen kapnak."
60% pedig a következő kérdésnél azt adta meg hogy követ nagy influencereket.
Na már most, végkövetkeztetés:
  • Akarunk valamit amiből mások élnek, de nem fektetnénk bele pénzt, ami hiba.
  • Azt gondoljuk az influencer dolgozik, holott a legtöbben csak egy szelfit dobnak fel a termékkel. Jó, vannak olyanok akik tényleg sokat dolgoznak egy-egy poszton, én is követek ilyet, de ez a kisebb részük.
  • Sokan követünk nagy influencereket, viszont innen jön az előző pont is, nem rakjuk össze mennyi idő nekik egy poszt elkészítése.
Van véleményed a témában? Írd meg nekem akár kommentben, akár instán!

Megjegyzések