Mi az a Fan-Made Trailer?


Ha nem tudod mi az a Fan-Made Trailer akkor jó helyen jársz mert mi is ezügyben nyomoztunk. A Magyar Youtube Videós közösség keretein belül újabb videóst mutatunk most be, aki ilyen jellegű videókat gyárt, de lássuk is Ő maga mit mond erről a műfajról!

Az MAstudio csatornáján több mint 4 ezer ember gyűlt már össze és több mint 1 millió összmegtekintés. Ezek után nézzük is az interjút!

Interjúztató: Kicsit vezess be minket a világodba, mi az a Fan-Made Trailer, annak aki nem tudná?

Válasz: Legegyszerűbben talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy egy "rajongó" által készített, előzetes vagy ráhangoló egy adott filmre vagy sorozatra. Példaképpen ez történhet úgy, hogy kiválasztok egy hivatalos film előzetest és annak a zenei aláfestése alá csinálok egy videót, feltűntetve a címben, leírásban, hogy ez "Fan-Made", elkerülve azt, hogy a néző átverve érezze magát.

Honnan jött az ötlet hogy ilyen videókat készíts?

Már talán 2013-2014 környékén jött rám az ihlet, hogy videózzak, akkor még szélesebb volt a paletta videó témában, azonban 2016-ban új csatornát indítottam és a tartalom leszűkült csak erre a témára, mert úgy éreztem ez az a vonal, amit nagyon szeretek csinálni.

Milyen mérföldköveket értél már el amire büszke vagy, illetve mi az amit nagyon szeretnél elérni?

Január környékén jött el egy bizonyos áttörés, amire én magam sem számítottam, az akkor kiadott Trailerem elérte az 1 Milliós megtekintést és a követők száma is pár hét alatt 1000 fölé kúszott, ami mára már 4 ezer és ez nagy löketett adott a csatornának.
Ezt a videót most meg is mutatjuk (a szerk.)


Ennek ellenére nem szoktam kritériumokat szabni, hogy mit szeretnék elérni. Mivel elég kevesen videóznak ebben a téma körben én magam sem tudom mennyien vannak pontosan, akiket egyáltalán érdekel ez a videós vonal.


Magyarországon meg pláne nem tudom, mert nagy eséllyel én vagyok az egyetlen, aki kimondottan erre a témára hegyezte ki a csatornáját.

Jelenleg még nem annyira felkapottak a videóid, pedig minőségileg és tartalmilag is elég jó. Szerinted mi kell ahhoz hogy berobbanjon a siker?

A siker kulcsa a jó téma választás(sorozat, film).Jól tudom, mivel tudnék sikeres lenni, de akkor valószínűleg a tartalmam is elég egysíkú, idővel unalmas lenne, mind a nézőknek, mind nekem is.
Például a Trónok Harca egy felkapott sorozat, rengetegen követik így ezt a témát választva az embernek nagyobb esélye van kitörni.
De én szeretem váltogatni a videóm témáit és bár tisztában vagyok vele, hogy nagy valószínűséggel nem fog akkora nézettséget hozni, mint a népszerűbb sorozatok, de Nekem alkotóként fontos az, hogy minél szélesebb tartalmat nyújtsak és talán ezek a kisebb videók is elérik azt a közönséget akiket keresek.


Mi szerepel az öt éves tervedben? Merre felé halad majd szerinted a csatorna, és a youtube?

Ilyeneken nem gondolkoztam el, főleg nem 5 éves távlatban, a motivációmmal nincs probléma így tartalom folyamatosan lesz a csatornán.
Talán célként jó lenne kitűzni, hogy a magyar videó nézők is megismerkedjenek ezzel a témával és akkor a követőimmel is közvetlenebb kapcsolatot tudnék tartani, ami talán a legfontosabb számomra.


Ha tetszett a most bemutatott videósunk, kövesd munkásságát!
Köszönjük az interjút, és további sok sikert és sok feliratkozót.

Megjegyzések